Önkéntesként Sri Lankán

2019. május - június - OKTATÁS

Köszönöm a lehetőséget, hogy mediátorként elutazhattam Sri Lankára. Engem nyilván az érdekelt szakmai szempontból, hogy ilyen nagyon távoli kultúrában milyen konfliktusokkal találkozhatunk. Egy különleges anyaotthonban volt alkalmam nap mint nap együtt főzni, együtt tevékenykedni a fiatal anyukákkal, és sok érdekességet megtapasztalhattam. A nonverbális kommunikáció jelentőségéről egészen mást gondolok most, mint mikor kiutaztam. A kép egyik nap reggelén készült, ugyanis a szállásomért cserébe egy szerzetesiskolában kellett angol tanítanom reggelente.

Szóval a nonverbális kommunikáció... Igaz, hogy az angol  hivatalos nyelv Sri Lankán, de azon a vidéken, ahol mi dolgoztunk, ott a szingaléz (szinhala) nyelv volt a hétköznapi kommunikáció nyelve. Emiatt sokkal hangsúlyosabban kellett odafigyelni a testbeszédre, a mimikára, és minden más nonverbális kommunikációs elemre. A magam részéről volt alkalmam a mediációban oly fontos "aktív figyelmet" gyakorolni hosszan, sokszor, téthelyzetben is. Hazahoztam, és itthon tanítom is, milyen komoly ereje van az odafigyelésnek, a hallgatásnak, a csendben maradásnak. Itt Európában azt gondoljuk, a gondjainkat "megbeszélni" vagy "kibeszélni" kell, és a beszédtől várjuk a problémáink megoldását. Sokszor látom azonban, hogy vannak helyzetek, amikor bőven elég lenne csendben maradni, és ODAFIGYELNI egymásra ahhoz, hogy a problémák megoldásában előrébb lépjünk.

Ezen a képen kis szerzeteseknek tartok angol órát. Tudtam már indulás előtt, hogy erre megkérhetnek, igyekeztem felkészülni. Mit taníthatnék 8-10 éves kicsi gyerekeknek, akiknek az anyanyelve nem angol? 

  • Taníthatnék a családról. Nem jó. Sokan közülük árvák, se szüleik nincsenek se más hozzátartozóik
  • Évszakok? Az se jó. Az ősz-tél-tavasz-nyár, ami nekem magától értetődik, ott kint értelmezhetetlen. 30- 35 fok van egész évben, csak egyik évszakban többet esik, a másikban kevesebbet. Eleve csak két évszak van, több nincs.
  • Sportok? A sielést és korcsolyát el se tudnám magyarázni, hisz nemcsak a havat és a jeget nem ismerik arrafelé, de a hideget se. Mit lehet egyáltalán sportolni a szerezetes tanulók narancssárga egyenöltözetében? Ez a témát se szívesen feszegetném.
  • Lakás, otthon, lakberendezés, bútorok? "Mi van a szobádban?" Ilyesmi? Otthon helyett a bentlakásos szerzetes iskola kis szobácskáiban laknak. Nem birtokolhatnak szinte semmit, meleg ruhára nincs szükségük, így szekrény se kell. Mindaz a bútorzat, amit mi ismerünk,ott értelmetlen.
  • Konyha, főzés, takarítás és egyéb házimunkák? A szerzetesek SOHA nem végeznek ilyen munkát. Ezt mindig megcsinálja valaki helyettük. Az ételeket a falubeliek hozzák, a szerzetes nem főz, nem vásárol, nem hámoz zöldségeket, nem porszívózik. Mosógép nincs. Mikró sincs, porszívó sincs. 
  • Ruházkodás. Ez is jó téma ha gyerekeknek tanít valaki angolt. De nekik nincs nadrágjuk, kabátjuk vagy sapkájuk. A kalap, a mellény, a harisnya vagy a zokni arrafelé nem létezik. Ezt a két speciális textilt pedig, amit viselnek, én nem fogom tudni megnevezni.
  • Állatok? Lovat, tehenek, malacot nem tudom láttak-e valaha. Azok a hobbiállatok, amiket az európaik kedvtelésből tartanak, vagy állatkertben őrizgetnek, azok ott szabadon jönnek-mennek az utcán.  Én viszont nem tudom megkülönböztetni a majmok különböző fajtáit, se a kigyóknak, se a rovaroknak nem ismerem annyiféle alfaját, mint amennyivel ott találkoztam. Be kelllátnom, hogy az állatokról se közösek a fogalmaink.
  • Közlekedési eszközök? Egyértelmű, hogy a villamos vagy a metró szóba se jöhet, de személygépkocsi se nagyon jár az utakon. Trolibusz? Taxi? Abban az értelemben, ahogy mi használjuk, ott nem létezik. Tuk-tukkal járnak a legtöbben, meg autóbusszal. Bicikli nem nagyon van, csak motor, busz, és tuk-tuk. És rendkívül kevés vonat... Meg nagyon sok hajó mindenféle méretben

Ezek után büszke vagyok rá, hogy több mint húsz tanítási napra való tananyaggal felvértezve érkeztem meg Embilipitiába, és sikerült olyan témákat választanom, ami értelmezhető volt az ottani környezetben is. Ezúton is köszönöm a sógornőmnek, hogy segített az előzetes felkészülésben!

De a reggeli angol órák a könnyebb részét képezték a napnak. A szerzetes iskolából a  bántalmazott, pontosabban erőszak áldozatává vált lányok számára létrehozott anyaotthonba mentem minden nap,ami azért szívet sajdító tapasztalat volt. A legfiatalabb anyuka ottlétemkor 12 éves volt. Sokat gondolkoztam indulás előtt, mivel tudnék pozitív hatást gyakorolni az életükre, vagy legalább azokra a napjaikra, amit együtt töltünk. Többféle tervvel utaztam ki, és kb a 70%át a terveimnek selejtezhettem is le azonnal, ahogy odaértem.  
Az egyik legtartalmasabb programnak a közös főzés bizonyult. Ahogy teltek a napok, csodálattal figyeltem a lányokat, hányféle étel készülhet kókuszból, jackfruit-ból, vagy mangóból. Utolsó héten mangót szedni és kókuszt feltörni is megtanítottak. Nagyon igyekeztem jól csinálni, de ezekben bizony ők voltak ügyesebbek. Bevallom,sikernek éltem meg, mikor kinevettek. Mikor beszélgettünk, nehezen hitték el, hogy egy olyan országból jövök, ahol  se banán,se rizs, se mangó, se  kókusz nem terem. "Akkor mit esztek?" -kérdezték őszinte megdöbbenéssel. Megnyugodtak, hogy répával, krumplival, kukoricával meg almával kihúzzuk valahogy.
Sokat tanultam tőlük.
Elmondhatatlanul sokat. 

Esténként az önkéntes szállás melletti árvaházban kaptunk vacsorát. Játszottunk is az ott lakó kislányokkal amennyit tudtunk. A jóga órákat és a gyöngyfűzést szerették. Hálából megtanítottak minket kézzel enni. Hogy tudjunk végre "rendesen" vacsorázni, ahogy ők.

A konfliktusok, amiket láttam, itthonról szemlélve nagyon távoliak. Nagyon más kultúrában nagyon más elvárások között cseperednek ott a gyerekek. Tanulni ott olyan kincs, ami nem mindenkinek adatik meg. A tudás tisztelete megdöbbentő az itthon tapasztaltakhoz képest. Aki rendezetlen családi körülmények között születik, annak kevesebb minőségi oktatás jut, és emiatt a jövőképe is borúsabb, mint rendezett körülmények közé születő társaiké. A konkrét esetekről, amiket láttam, nem volna etikus se véleményt formálnom, se beszámolnom. 2020-ban a COVID pandémia meghiúsította, hogy visszalátogassak hozzájuk. Remélem, lesz még rá mód, hogy

 

 

« Vissza

Megjelenések, cikkek: