Így ír a HR Portál a veszteségkommunikációs meetupról

2019. november 1. - CIKK

,meyetOktóber végén gyászkommunikációs szakmai estet tartott a Kríziskommunikáció Meetup Csoport. A csoport 2013 óta létezik és mára már több mint ezer tagot számlál, köztük kommunikációs és HR szakembereket, médiamunkásokat, szervezetfejlesztőket és diákokat, de a csoport alapvetően bárki előtt nyitva áll, akit érdekel a kríziskommunikáció. -ezzel a bekezdéssel indul a cikk.

 

Aztán előadóról előadóra haladva egyesével szépen áttekinti, ki milyen módon kapcsolódott az est témájához, és milyen sokféleképpen jelenik meg életünkben a gyász és a veszteség, még akkor is, ha elsősorban az üzleti életre fókuszálunk.Hat előadója volt ennek a rendezvénynek, ők sorrendben haladva az alábbiakról beszéltek:

  • Sztaniszláv András stratégiai kommunikációs tanácsadó, a PersonaR Kft. vezető partnere, a Magyar PR Szövetség alelnöke arról beszélt, hogy a vállalati kultúrába miként illeszkedik a krízisek kezelésének tudatossága. Felhívta figyelmünket arra az ajánlásra, miszerint "mely szerint minden krízisnek megvan a maga sajátossága, de mindig fontos figyelembe venni az érintettek és a szervezetek működési és érzelmi szükségleteit, elegendő időt hagyva a tervezésre és a helyreállításra is" 
  • Geiszbühl-Szimon Petra MSc mentálhigiénés segítő szakember, ACC NLP Coach "A halál helye az életünkben" címmel arról beszélt, mennyire fontos, hogy a halálhoz való viszonyunkat jólalakítsuk ki. Meglepő módon még multinacionális szervezeti környezetben is komoly következményekkel - akár mérhető bevétel kieséssel - jár, ha a veszteség feldolgozásra és a krízisprevencióra nem fordítanak kellő figyelmet
  • Hajdu-Kis Diána HR vezető, gyásztanácsadó, tréner és coach "Gyászfeldolgozás a munkahelyen" címmel tartott előadásában számos munkahelyipéldán keresztül mutatta be azt, hogy a veszteségekkel kapcsolatos érzelmeknek milyen fontos szerep jut magának a veszteségnek feldolgozásában. Még munkahelyi közegben is fontos, hogy ezekben a helyzetekben megengedjük magunknak az érzelmeket. Teret kell biztosítani ilyenkor az érzelmeknek annak érdekében, hogy az érintettek a lehető legkevesebb veszteséggel jussanak túl ezeken a szituációkon
  • Princz Katalin mediátor, alternatív vitarendező előadásáról nem beszélek, mert ez én magam vagyok, és itt a weboldalamon már beszéltem erről az előadásról, melyet "A Hableány katasztrófa a nemzetek szintjén" címmel tartottam:  https://www.konfliktuskezeles-vitarendezes.hu/megjelenesek/2019-oktober-29--meetup
  • Völgyi Attila fotóriporter sajtófotósként elsősorban riport, hír és sport területen dolgozik. Ezen az esten sajtóetikai és fotográfiai szempontokból mutatta be a hallgatóságnak a tragikus események fotózását, illetve hogy ezekben a helyzetekben hogyan lehet mindig az embert középpontba helyezve dolgozni. Előadásában sok saját fotóját is bemutatta, illetve élvezetes stílusban mesélt a fotók elkészítésének körülményeiről is.
  • Rácz Gabi, a Fővárosi Állat- és Növénykert kommunikációs osztályvezetője arról mesélt a jelenlevüknek, hogy az állatkert legnépszerűbb állatainak végnapjai milyen kríziskommunikációs kihívásokat jelentenek szakmai szempontból. "Méltósággal búcsúzni emblematikus állatoktól" című előadásában bepillantást nyerhettünk abba érzelmekkel teli kommunikációs munkába, amikor empátiával telve de tényszerűen megfogalmazva megszületik a hír valamelyik közismert állat betegségéről vagy elvesztéséről. Megnyugtató volt hallani, hogy még ebben a nagy érdeklődésre számot tartó témában is elsődleges fontosságú az elmúlást megillető tisztelet, és csak ezután következhet a média információs igényének kielégítése.

A teljes cikk eredetiben itt olvasható, mindenképpen ajánlom figyelmetekbe, ha magán a rendezvényen nem tudtatok ott lenni: https://www.hrportal.hu/hr/gyaszkommunikacio-a-szervezetekben-20191101.html

 

« Vissza